047 – Jó a teremtés
1. Jó a teremtés! Csodálatos mennyég: Megváltott lelkeknek szent kara! Elhagyva földünk Sok szép országát A mennybe hív a glória.
2. Új korok jönnek, Idők majd betelnek, Új meg új nemzedék sarjad föl: Mennyei szózat El sose hallgat, Már itt felzeng a lelkünkből.
3. Angyalok kezdték, Pásztoroknak zengték, Lélektől lélekig ért a szó: Béke a földön! Örvendezz, ember, Megszületett a Megváltó!
• Szöveg: Bernhard Severin Ingemann 1850. • Fordította: Pap Kinga Marjatta.
• Dallam: Glatz grófság (Szilézia) 1842 előtt (EÉ 371; Felséges Jézus).
Ismertető
A karácsonyi „Glória-ének” betölti mindenkor a világmindenséget
Liszt Ferenc még középkori zarándokénekként ismerte meg azt a dallamot, amelyen a Felséges Jézus, világ fejedelme kezdetű énekünk hangzik. Csak a későbbi kutatások mutatták ki, hogy egy romantikus sziléziai dallamról van szó. Lehetséges, hogy a dán énekszerző, Bernhard Severin Ingemann hasonló hitben volt, amikor Zarándokének című versét megalkotta hozzá. Azt a verset, amely arról vall, hogy Isten tökéletes teremtett világát át- meg átszövi az angyali Glória-ének. Igen, mintegy megfürödhetünk a földöntúli istendicséretben. A költő látása szerint ez a kapcsolat az égi és földi dicsőítés között karácsonykor, a betlehemi pusztán volt a legtökéletesebb, de minden kor részesülhet belőle. Nem csoda, hogy Ingemann verse hamar elterjedt az északi népek közt, s ma már világszerte ismert karácsonyi énekké vált.
Ma, amikor egyre gyakrabban kívánunk a „jó napot” helyett „szép napot”, külön értéke a magyar fordításnak, hogy visszaadja a „jó” jelző valódi értelmét: Jó a teremtés, olyan, ami minden helyzetben megállja a helyét, nem kell javítgatni, a teremtő szándéknak megfelelő. Jó világot adott nekünk Isten, s csak mirajtunk múlik, hogy mennyire tudjuk betölteni az ő szándékait életünkben. Ő mindent megtett értünk, még Fiát is földre küldte üdvösségünkért.
Az ismerős dallamnak a harmadik sorában van kisebb figyelnivalónk, az új vers szótagszáma föloldja a dallami hajlításokat, minden dallamhangra jut egy újabb szótag.