065 – Sodor az élet
1. Sodor az élet, de hamar a homályba vész. Fiatal testünkről úgy hisszük, bármire kész. Később a szem romlik, fáradnak a lépteink, Erődből, Jézus, új erőt merítünk megint.
2. Gyengülő léptünkkel Jézushoz igyekezünk. Elénk jön, támogat, nem baj, ha lassan megyünk. Nem számít vaksi szem, nem baj, ha görnyedt a hát. Áldott légy, Isten, hogy országod fénye vár ránk.
3. Gyengülő léptünkkel eljutunk házadba még. Dicsérünk téged, kik tudjuk, hogy közel a vég. Együtt az ifjakkal, kik előtt hosszú az út. Áldott légy, Isten, hogy templomod az otthonunk.
4. Koldus a külsőnk, de bensőnkben gazdag a szív. Emlékek őriznek, testünk bár sok harcot vív. Van még itt dolgunk, és van még, ki számíthat ránk. Fogj kézen, Jézus, és mutasd meg örök hazánk.
• Szöveg: Kiss Judit Ágnes 2024, Deméné Smidéliusz Katalin cikke alapján.
• Dallam: Bence Gábor 2024.
Ismertető
Gyengülő léptünkkel Jézushoz igyekezünk – az öregedés áldásairól
Kiss Judit Ágnes verse a közelmúltban elhunyt Deméné Smidéliusz Katalin cikke alapján született. (Dunántúli Harangszó, 2023 tél, 12. o.) A beteg és a látásban erősen korlátozott lelkésznő vallomást tesz arról, hogy kedves és segítőkész embertársaiban meg-megérzi Jézus közeledését. A templomba eljutva otthon érezheti magát, s átélheti a fiatalok énekének örömét. Szegényes ruházata ellenére gazdag a lelke, telve áldott találkozások emlékeivel. Azért lehet megelégedett, mert tudja, Jézus vele van életében és vele lesz az örökkévalóságban is. Ezeket a gondolatokat bontotta ki a költő, és úgy formálta meg a szöveget, hogy azzal a gyülekezet teljes közössége azonosulni tudjon.
A vershez alkotott dallam koráljainkból ismert motívumokra épül, bár hangrendszere az úgynevezett akusztikus hangsor (dó-re-mi-fi-szó-lá-tá) hangjait használja. Ritmusa beszédszerűen szabad, formája A A B Av. A dallamhoz kapcsolt harmóniák lebegő hatását az magyarázza, hogy íve a kiinduló h-mollból a fisz-moll tonalitás felé törekszik.