054 – Néped szívében, Istenünk

1. Néped szívében, Istenünk, A kétely gyakran ébred. Én is megvallom előtted, Ha hitem semmivé lett. Mégis tehozzád, Jézusom, Hit nélkül is imádkozom: Nincs rajtad kívül élet.

2. Emberi, gyerekes hitünk Nem gyökerezik mélyen. Túl könnyű elveszíteni Egy kínnal teli éjen Látva a szenvedéseket, S nem értve, mért is engeded. Jézus, irgalmad kérem.

3. Tudjuk, hogy nincs más kiutunk, És néha én is látom, Szent keresztednek titka ez, Betegen orvosságom, Hogy végül hozzád érkezem, Bár utam sokszor nem lelem, S rettegek a haláltól.

4. Legnagyobb ajándékod az, Hogy bűnöm megbocsátod. Bűnöm, ha abban sem bízom, Hogy hallod kiáltásom. Újra meg újra elesem, Kínoz a halálfélelem. Őrizz meg, bárhol járok!

5. Irgalmazz, Uram, megbocsásd Gyermeked tévelygését. Állítsd meg zuhanásomat S a világ süllyedését. Bár megkopik a szeretet, S elvesztjük gyakran a hitet, Él bennünk a reménység.

• Szöveg: Jouko Mäki-Lohiluoma 2000. • Fordította és átdolgozta: Kiss Judit Ágnes.

• Dallam: Görlitz 1587, Drezda 1593 (GyLK 799; Úr Jézus Krisztus, legfőbb Jó).

Énekelhető a Mélységes mélyből kiáltunk (EÉ 402) dallamára is.

Lehet-e élni „Isten unokájaként”?

A ma is nagy hatású finn egyházi mozgalom, a felébredtek énekeskönyvében jelent meg az ezredfordulón Jouko Mäki-Lohiluoma éneke, amely az egyházi körben nevelkedettek kételyeit vállalta megfogalmazni.

Régi egyházi mondás szerint: Istennek csak gyermekei vannak, nincsenek unokái; ami azt jelenti, hogy bármily vallásos közegben nevelkedik is valaki, csak személyes megtérése segítheti őt a krisztusi úton járni. Ennek ellenére őszintén be kell vallanunk, hogy hitünk nem állandó és változatlan, hol kétely ébred bennünk, hol szokás-keresztyénként élünk, máskor saját félelmeink erősebbé válnak a tanult hittételeknél. De mégis reménykedünk! Mert Atyánk, az Isten keres minket, elénk fut, és bekísér az atyai házba.

Az eredeti személyes hangú verset Kiss Judit Ágnes úgy ültette át magyarra, hogy az gyülekezeti közösségben is énekelhető legyen.

Az ének dallama az a 16. századi német korál, amelynek finn népi változata hordozza az eredeti verset. Az úrvacsorai énekek között találjuk meg a GyLK 799-es száma alatt: „Úr Jézus Krisztus, legfőbb jó, Kegyelem kútforrása…”

Molnár Rudolf disszertációja:

https://library.hungaricana.hu/hu/view/EvangelikusMonografiak_021/?pg=10&layout=s